A Dombrád Sportegyesület releváns történetét kutató sporttörténészi alapú oknyomozás egészen a múlt század legelejéig tud visszanyúlni a különböző helyi adatközlők, helytörténeti és megyei levéltári forrásgyűjtemények információi alapján. Arra vonatkozóan, hogy az azt megelőző XIX. században vagy akár a még korábbi időszakokban – az e korszakokban legnépszerűbb sporton, a lovagláson kívül – volt-e olyan sportág, akár a „football”, amit szervezett keretek közt végeztek a fiatalok, nincs adatunk. Az viszont kétségtelen tény, hogy a golffal rokonítható „bigézés” és Önteleken, s Dombrádon a foci elődjének tekinthető „rongylabdázás” már a korábbi századokban is népszerű mozgásforma volt. A felbecsülhetetlen értékű, és Dombrád sokösszetevős múltja kapcsán adatközlői beszámolókra épülő, hiteles forrásnak tekinthető Dombrádi Olvasókönyv is beszámol arról, hogy „Önteleken és Dombrádon az esti órákban mindig hatalmas gyereksereg kergette az utcán, a töltés-oldalban, a Páskomon a mai futball ősét: a rongylabdát.” (Forrás: 5. OROSZ Károly-SIPOS Kálmán: Dombrádi Olvasókönyv VII. 153-183. p.- PÁLUR Béla-PÁLUR Szabolcs: Hajrá Dombrád! Adalékok Dombrád sportjának történetéhez, 153.p. Továbbiakban: Olvasókönyv VII.)
A téma kapcsán lényeges megemlíteni, hogy Magyarországon az első magyar hivatalos sporttörvény az 1921. évi LIII. törvénycikk volt, mely először fogalmazta meg ilyen formában, hogy „a testnevelés feladata az egyének testi épségének megóvása, lelki és testi erejének, ellenálló képességének, ügyességének és munkabírásának kifejlesztése által javítani a közegészség állapotát, gyarapítani a nemzet munka erejét.” Azt is e törvény fogalmazza meg, hogy ezek érdekében az állam gondoskodik „mindkét nembeli” tanulóifjúság rendszeres testneveléséről, a főiskolákon pedig a rendszeres testnevelés lehetőségéről. A 4. § rendelkezik a Testnevelési Főiskola létrehozásáról. A téma kereteit szétfeszítené a további törvényi szabályozások vonulatának felvázolása, de tény, hogy innentől központilag koordinált és erősített a futballt is magába foglaló terület. A sportról szóló 2004. évi I. törvény a jelenleg hatályos sporttörvény. A Dombrád Sportegyesület egészen múlt század elejére visszavezethető múltja kapcsán lényeges azt is megemlíteni, hogy a testnevelési törvényéletbe lépéséig azok a Levente-egyesületek működtek hasonló szellemben, melyek gyakorlata a korabeli feljegyzések, híradások szerint Dombrádon is létezett. A Levente-mozgalomról egyébként mindenképp érdemes megemlíteni, hogy az 1920-as és 1930-as években egészen 1944-ig a 14-20 év közötti fiatal fiúkat, legényeket magába tömörítő mozgalom volt az „egészséges, sportos életmód” elsajátításának szellemében. Hetente kétszer zajlottak ilyen jellegű foglalkozások Levente oktatók irányításával, ahol különböző testnevelési, katonai gyakorlattal és lövészettel is foglalkoztak. S valóban, a legelső, dokumentált dombrádi sportegyesület megalakulása is a Levente csapathoz kapcsolódik, melynek hivatalos neve „Dombrádi Polgári Lövészegylet” volt.
A legelső dombrádi futballpályát is a „Leventék” építették az 1920-as évek első felében, pontosabban 1922-1924 között, mégpedig igen „kemény munkával” a kisvárdai út és a hajdai Kirchmayer-féle kastély közötti területen. Szinte egy fél homokdombot el kellett ahhoz hordaniuk, hogy a pálya létrejöhessen. Az viszont kétségbevonhatatlan tény, hogy a később elhíresült és több korszakon át is magasín ívelő történetű, híres „dombrádi focival” vette kezdetét Dombrádon a szervezett sportélet a XX. század elején épp a Levente-mozgalom által, s ez eredeztethető a korábbi századokra visszanyúló „spontán helyi játékkedvből fakadó”, fentebb említett „rongylabdázásból”. (Forrás: 11. MUNEK Emil szerk: A magyar városok monográfiája. Nyíregyháza és Szabolcs vármegye községei. Budapest, 1931. p.299.) A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának vonatkozó irat anyagában fellelhető, jelen történelmi összefoglalót összeállító Kocsi Erika történész által bekutatott 1919-1980-ig terjedő iratanyag (továbbiakban: Levéltár) A kutatás során áttekintett kordokumentum jellegű anyag számos erre és az egyesület múlt századi történetére vonatkozó bejegyzést hordoz, a több hetes kutatás tanulásága alapján.
S nyilvánvalóan ekkor, a XX. század legelején, az 1920-as évek első felében szerveződött Dombrád első hivatalos labdarúgó csapata is, ahol a csapat tagjai még saját költségükön szerezték be a legszükségesebb felszerelésnek számító dresszt, cipőt, labdát, kapuhálót is, s értelemszerűen a környékbeli településekkel, azaz Kisvárdával, Nagyhalásszal, Demecserrel és Cigánddal játszottak barátságos mérkőzéseket. A focicsapat, melynek tagjai akkor és még nagyon sokáig igazi „játékszenvedélyből” űzték a sportot, s nem pénz ellenében természetesen mindig pártfogókra, mecénásokra, mai kifejezéssel élve szponzorokra talált, bár anyagi kihívásokkal folyamatosan küzdött. A legkorábbi időszakban, azaz az 1920-as években az akkori tehetősebb kisiparosok, kereskedők támogatták a csapatot, s nevezték be a körzeti bajnokságra is, ahol a kezdeti korszakban még váltakozó eredményességgel szerepeltek. A futball játék múlt századi töretlen népszerűsége nyilvánvalóan abból a kétségtelen kortörténeti adottságból is fakadt, hogy ezekben az évtizedekben „vasárnaponként a futballmeccs volt az egyetlen olyan szórakozási lehetőség a faluban, amely több száz embernek adott- a nehéz paraszti munka közben- hetediknapi szabadidőeltöltési lehetőséget.” (Forrás: Olvasókönyv VII. 154. p.) Magának a szervezeti keretet képező Egyesületnek a múltjához és korabeli névalakjának felkutatásához remek adalék az az 1937-ből származó levél, amit bizonyos Somfalvi István budapesti labdarúgó részére küldtek Dombrádról, aki aztán játszott is a csapatban, s mely „Dombrádi Sport Egyesületet” említ, tehát az 1930-as években már létezett ez a szerveződés, ami bizonyítja, hogy a köztudatba jelenleg beépült 1940-es dátumnál korábbi időszakra nyúlik vissza a Dombrádi Sportegyesület története. (Ld. Melléklet, 1. fotó)
Az egyesületi história kapcsán a köztudatban eddig az 1940-es alapítás ténye volt közismert, hogy a múlt század elejének levéltári anyaga, a digitalzált archívumok és a helyi adatközlők felbecsülhetetlen értékű információi alapján már 1924-ből is származik adat arra vonatkozóan, hogy Dombrádon létezett szervezett jellegű futball, illetve sportélet. A legkorábban fellelhető 1924-es adat szerint a Nyírvidék akkori számának sportrovata „Sportélet Ibrányban” címmel arról tudósít, hogy Ibrány szép fekvésű, új sportpályáján „folyó hó”, azaz augusztus 17-én „délután a dombrádi football-csapatot látja vendégül az ibrányi Levente-egyesület. A tiszamenti tősgyökeres magyar falu vendégszerető, józan népe már előre kíváncsian tárgyalja, hogy vajjon a fekete dombrádiak vagy a kék fehér ibrányiak fogják e ügysebben hajtani a labdát.” (Forrás: Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam) Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)1924-08-17 / 188. szám. In.: www.hungaricana.hu) A sporttörténeti forrásból tehát azt is megtudhatjuk, hogy a dombrádi sportélet focicsapata a múlt század 20-as éveiben fekete mezben lépett pályára. Nyilván következtethet az értelmező történészi, sporténészi kutató elme arra is, hogy ez a fajta szervezettség még korábbi alakulásra enged gondolni, tehát valószínűsíthető, hogy már a XX. század első nagy világégése előtt, azaz a „boldog békeidőkben” is volt egyesületbe vagy akkori, divatos nevén klubformába foglalt sportélet Dombrádon, beilleszkedve a korviszonyokba. Sőt, egy 1929-es dokumentáció szerint az akkor Dombrádi Sport Club-nak nevezett szervezet csapat az akkori sárospataki gimnázium „footballcsapatával” 1929.március 23-án 1:1-es mérkőzést játszott. (Forrás: A Sárospataki Református Főiskola Theológiai Akadémiai és Gimnáziumi Értesítője az 1929-30-ik iskolai évről. In.: www. library.hungaricana.hu)
A múlt század két világháború közti időszakának izgalmas, s az akkori hétköznapokat is meghatározó, immár sporttörténelemnek számító világába vezet be a Nyírvidék című lap 50. évfolyamának 1929. 09. 13-án megjelent 208. száma, mely a Sport rovatban épp a Buj-Dombrád közötti, a félidőben 0:0, végeredményben 2:0 végkimenetelű mérkőzésről ír: „Nagy érdeklődéssel folyt le a Buj-Dombrád közötti futballmérkőzés, mely a bujiak szép győzelmével végződött.” Ugyanakkor azt is kiemeli a cikk, hogy a dombrádi csapat mindaddig veretlen volt. S azt is lényeges momentum az érdekfeszítő sporthistóriai kuriózumszámba menő híradásban, hogy a félidőben kapott 1 gól után „a dombrádiak erős ellentámadásba mentek át, és szebbnél szebb akciókat vezetnek, azonban a buji védelem kifogástalanul működött.” Sőt, adatot szolgáltat a sporthír a Dombrád Sport Club csapatának akkori összetételére vonatkozólag is: „A dombrádiak közül a Hinckellmann, Nagy és a Vajda fivérek voltak a legjobbak.” (Forrás: Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam) Nyírvidék, 1929. 50. évfolyam, 198-222. szám, 1929-09-13 / 208. szám. In.: www.hungaricana.hu) A kordokumentum értékű történelmi forrás tehát egyértelműen mutatja, már 1929-ben aktív sportélet folyt a mai Dombrád Sportegyesület elődjének számító Dombrád Sport Club keretein belül, s hogy a foci akkor is a legépszerűbb térségi és települések közti sportnak számított, külön rovatban helyet kapva a hírek közt az egyik akkori legnagyobb lapban. S az is kiderül, hogy nívós múlt század eleji gyökerekkel bírt Dombrád mai Sportegyesülete a foci terén, hiszen a mérkőzés kimenetele ellenére színvonalas játékról és addigi folyamatos veretlenségről tesz említést a híradás.
Szintén ebbe a korszakba vezet minket vissza a korábban már idézet forrás, a Sárospataki Református Főiskola Theológiai- Akadémiai és Gimnáziumi Értesítője az 1930-31-ik iskolai évről, pontosabban 1930-ból, amikor is arról tudósít, hogy a Dombrádi Sport Club 2:1-es győztes mérkőzést játszott a gimnázium csapatával, mégpedig Sárospatakon a február 28-i dísztornaünnepélyen a Gimnázium Tornacsarnokában. Érdekesség, hogy a programokról is képet kapunk, hiszen az évkönyvből kiderül, hogy a helyi Sportkör „változatos és nívós” programmal szolgált: „zenés szabadgyakorlatok, szertorna-akadémia és verseny, mozgásos és lendületgimnasztikai bemutató, ugrások szereken, parterre-gimnasztika, bírkózás-bokszolás bemutató, stb.(Forrás: A Sárospataki Református Főiskola Theológiai- Akadémiai és Gimnáziumi Értesítője az 1930-31-ik iskolai évről. In.: www.hungaricana.hu) A mai kor új szemléletű, forrásközpontú történelemoktatásába illő komoly korképet kapunk ezáltal a korabeli sportéletről a mai Dombrád Sportegyesület múltját kutatva.
A Dombrád Sportegyesület mai konkrét legelső elődje tehát valószínűsíthetően Dombrádi Sport Club néven abban a XX. században született meg, s annak is a legelején, ahol a futball, mint örökérvényű, a küzdelmet, az összjátékot és az összefogást jelképező csapatjáték különösen nagy hangsúlyt kapott minden hazai kisebb helyi és nagyobb országos vagy nemzetközi rendezvényen. Puskás Ferenc századának (1927-2006) szabolcsi „gyermeke” tehát az egyesület, annak a Puskás Öcsinek, akinek életműve ma a Hungarikumok Gyűjteményének egyetlen elismert eleme, s akinek sikerei a virtuozitás és a győzelem jelképei egy olyan században, amikor a magyarságnak többnyire csak nyomor, megalázottság, kitaszítottság, megszállás és terror jutott osztályrészül. Maga futball és annak nemzetközi nívója ekkoriban magyarok millióinak adta vissza büszkeségét és önbecsülését, s ebben a „születése által bekódolt” szellemiségben igyekszik ma is teljesíteni céljait és hivatását a Dombrádi SE.
A két világháború közötti időszakban már ismert és népszerű volt a Dombrádi Sport Egyesület csapata, ami onnan is tudható, hogy adatközlők elmondása szerint több, a nyári vakációját itt töltő fiatal is nagyon szívesen játszott az akkori csapatban. A II. világháború előtti időszak „nagy neveit” a terjedelem miatt a teljesség igénye nélkül adatközlők elmondása alapján tudjuk felsorolni: Kraszits Dezső (katolikus iskolai tanár), és fia Béla, Vajda Péter, Zichermann István és László, Hankóczi, aki bizony Kékcséről gyalog járt át a foci miatt Domrádra, Hinklemann, Czeizler Majsi Lippai Béla és Géza, Goldmann Henrik, Asztalos István, Borkó Menyhért, Nagy László, a patikus, a Csáki fiúk: Menyhért, Sándor és Bertalan, s Pazonyi (akinek sajnos nem tudjuk a keresztnevét), valamint Gáncsos Zoltán (akit később állítólagos nyilas volta miatt kivégeztek). (Forrás: Olvasókönyv VII. 155. p.) Természetesen a politikai, történelmi hátérközeg épp aktuális ritmikája rányomta a bélyegét a helyi focira is, ezt a későbbiekben is tapasztalhatjuk, s ki is emeljük majd a lényegesebb, emblematikus pontokat.
Egy 1941. március 3-i bejegyzés szerint a Közgyűlés 1940/4. határozatába foglalt bejegyzése hordoz adatot pl. a „Levente újságra” történő előfizetésről. Egy másik képviselőtestületi rendelet (678/1941) szintén a Leventeképzéssel kapcsolatos ingatlanok rendelkezésre bocsátásáról ír. A 49/1941. közgyűlési határozat pedig a következőképpen fogalmaz egyértelműen igazolva a dombrádi sportélet és Testnevelési Alap létének fontosságát:
„A községi képviselőtestület az elöljáróság javaslatát elfogadja és egyhangú határozattal kimondja, hogy a levente képzéssel kapcsolatos ingatlanok vételárának ill. építési költségeinek fedezésére a költségvetési hozzájárulásból a 678/1941. k. számú alispáni rendelettel a nyilvántartásba és a levente egyesület segélyezésre megállapított összeg levonása után a fennmaradó és a községi Testnevelési Alapban költségvetésileg ingatlan telepítésre felvett összeget a törvényhatósági Testnevelési Alapba összegyűjtés Hvt. 67§ 7. pontja alapján a Honvédelmi Miniszter úr által meghatározott mérték és sorrend szerint felhasználásra befizeti.” (Forrás: Levéltár)Azt is megtudhatjuk a Képviselőtestület anyagának feljegyzéseiből, hogy 1941-ben a 106.85976 forint kiadásból A „Tanügy és testnevelés” 14.734 forintot vitt el, s 681 forintnyi bevételt képezett.
Természetesen a II. világháború, mint minden, az emberi élet normális ritmikáját és értéktartalmait képező jelenségre, a Dombrádi Sport Klub és annak keretein belül működő foci históriájára is negatívan hatott, ám a II. nagy világégés után újraéledt az ország, s a hatalmas pusztítások és emberáldozatok után 1946-ban újra megalakult a futballcsapat Dombrádon. Sajnos azonban a fiatalok közül sokan „odamaradtak” a háborúban: hősi halált haltak, deportálták őket vagy hadifogságba kerültek, s ha hazajöttek is, sokszor sebesülten. Az életben maradottak körében azonban újult és életkedvet adó erővel éledt fel újból a foci is a múlt század közepi Dombrádon: eleinte a körzeti bajnokságokban, majd az 1947-48-as bajnoki évben már az akkori nevén ÉKLASZ (Észak-Keleti Labdarúgó Alszövetség) bajnokságában játszottak, ami megfelel a mai megyei I. osztálynak. A múltba hatoló sporttörténelmi oknyomozás bizony ma is büszkeségre okot adó nyomot talált e korszakban, hiszen „a dombrádi csapat sikert sikerre halmozott, s mivel az első helyen végeztek, feljutottak az NB III-ba.” (Forrás: Olvasókönyv VII. 156. p.) Elmondhatjuk, hogy a küzdeni, haladni, életben maradni akarás bámulatos példáját nyújta nem csupán a dombrádi sportmúlt, hanem helytörténelem időszakából is ez az értékes adalék. Azt pedig, hogy milyen frekventált helyet kapott a korabeli lakosok szívében a helyi foci, mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a vagyonosabbak munkahelyet biztosítottak az akkori – szívből-lélekből és nem pénzért –játszó futballistáknak, de anyagilag is támogatták a csapatot, pl. felszerelést vásároltak vagy biztosították a játékosok meccsre történő szállítását. (A terménybeszolgáltatást átvevő Barabás /Klein/ Ferenc és az Altmann-féle gőzmalmot vezető Gál /Goldmann/ György nevét kell itt megemlíteni.)
Az 1940-es évektől vált elterjedt szokássá az is, hogy a falusi csapatok a nevesebb nagyobb csapatokat is meghívták azegyes rangadókra, s az ilyen események bizony komolyan megmozgatták nem csupán a falut, hanem a környéket is, s ilyenkor bizony eőfordult, hogy 700-800, a pesti csapatokra is kíváncsi néző gyűlt össze Dombrádon, de a 400-500-as nézőszám egészen az 1980-as évek végéig jellemző volt szemben a mai 100-150-el.
A téma és jelen javaslattételi tanulmány kereteit szétfeszítené, ha név szerint említenénk az elmúlt évszázad valamennyi csapatát és eseményét, s ez vonatkozik a mellékletezés fotóira is, ahol csak reprezentatívan tüntettünk fel egy-egy korszakból származó csapatot, dokumentációt illusztrációként, de a Dombrád Sportegyesület életében kiugrónak számító momentumokat igyekszünk relevánsan bemutatni. Ilyen volt pl. az 1948/49-es szezon „futballláza”, illetve a régi pályát körülvevő 50 cm széles,2 méter magas bevakolt vályogkerítés építése, amivel a foci népszerűségét és a bevételeket is növelni tudták, ugyanis a nézők az akácokkal körülvett domboldalról, mint alkalmilag kialakított teraszos „lelátóról” és a még a leventék által ültetett, a mai gázcsere telep mentén lombot eresztett tölgyek hűs árnyékából bíztatták a csapatot. A történészi kutatás által feldolgozott hatalmas volumenű iratanyag egyik legértékesebb, témához kapcsolódó levéltári információja a Dombrádi Képviselőtestület 1948. szeptember 10-én, délután megtartott „rendkívüli közgyűlés” anyagából származik, melynek tárgya a „Sportpálya körülkerítés” volt. Itt már egyértelműen meg van jelölve az „Eposz keretében működő Sportegyesület” amely „a jelenlegi sportálya körülkerítéséhez kér anyagi hozzájárulást.”
A további szó szerint az 1948-as forrásból átvett szövegrész nem csupán sporttörténeti, hanem történelmi szempontból is roppant izgalmas korképet nyújt:
„Vezetőjegyző ezek után előadja, hogy a sportpálya deszkakerítésének a megsemmisülését nemcsak a hadművelet, hanem annak következményei is elősegítették, így a község elöljárósága 1945 év tavaszán, de a későbbi időkben is az elesett, a községi harcok során elesett orosz, magyar és román hősi halottak temetésére onnan biztosított koporsót mintegy 80 esetben. Való tény az is, hogy egyesek a megkezdett kerítésből magáncélra használták el a deszkát. A sport eredményes működésének viszont alapfeltétele a kerítés újból és soron kívül létesítése.
Ezért javasolja, hogy a kerítés létrehozására a községbe a sportvezetők bevonásával a felettes hatóságnak is bejelentett gyűjtést kellene rendezni, ezenkívül a község, mint erkölcsi testület kártalanításként ajánlja fel a jóvátételt részére annak idején a költségvetésen felül összegyűjtött árpa és zab mennyiségének ellenértékét, mely letétként szerepel a községnél és 3182 forint 80 fillért tesz ki és végezetül azok ellen, akik annak idején a kerítésből magáncélra deszkát elvittek az eljárást a sportvezetőség indítsa meg.
Ezenkívül az Országos Sportközponthoz felirattal forduljon a vezetőség segély kiutalása végett.”
S bizony ezek alapján született meg a 21/1948. Határozat, amely a következő forrásokól oldotta meg végül valóban a Dombrád Sportegyesület pályája körüli kerítés létrehozását: 1. községi gyűjtésből, 2. a 3182 forint 80 fillér községi segélyből, mivel ezen segély felajánlása nem érinti a község „háztartási helyzetét és különben is a lakosság túlteljesítéséből” ered, 3. a magánosok által elvitt kerítés visszatérítéséből, 4. végezetül pedig az Országos Központ által kiutalandó sportsegélyből. A Képviselőtestület döntését a következő, s a helyi sportélethez történő viszonyulását érzékletesen mutató indoklással látta el: „A kerítés segítését határozza el a Testület, mivel elő kívánja segíteni az Eposz kebelében működő ifjúság nevelését, melyet elsősorban feladatának és kötelességének tart. A kerítés létrehozásával az anyagi kérdések körüli nehézségeket megszünteti, s egyszer, s mindenkoron biztosítja a közösség látogatása alapján a sport támogatását.” A Dombrád Sportegyesület múlt századi egyik legjelentősebb infrastrukturális eredménye volt tehát ez a döntés.
S talán a múlt század közepének ez volt az egyetlen igazán kiugró és a Dombrád Sportegyesület múltját pozitívan érintő eseménye, hiszen az ezt követően meghatározó kommunista diktatúra, az alig teljesíthető beszolgáltatások, a paraszt gazdák (kulákok) durva üldözése, s a mindezek nyomában és által generált félelem az „Éberség, ellenség!” jelszavak időszakában értelemszerűen a közösségi életnek sem kedvezett, így a futballnak sem, hiszen már mindenütt ott voltak az új hatalom beépített hírvivői, ami alól a sport sem volt kivétel. Ráadásul a negatív korviszonyok érthető hatására a csapatnak is egyre gyengébben ment a játék, s nevezhető ez az időszak a legmélyebb hullámvölgynek, hiszen a bajnokság végére a legutolsó, 16. helyre csúsztak vissza ekkor a fenti okok miatt is, s bizony kiestek az MB III-ból, s ezzel együtt a község sportélete is visszaesett. Az MB III-ból a megyei bajnokságba került „kisgazda Dombrád” ekkori helyzetében tehát kétségtelenül lehetett némi tudatos társadalmi-poltikai büntetés is, s a régióközpontja, s egyik legnagyobb települése ekkor kis településekkel kellett, hogy játsszon, de a küzdőszellem ezen az időszakon is átvezette őket. Sajnos ugyanakkor a csapatból több jó játékos is távozott és a nézők száma 100-150-re csökkent, s a hivatalosok pártoskodása, a TSZCS szervezése, jelszavak gyártása és beszolgáltatások szervezése közepette nem volt, aki törődjön a községi sportélettel. Sőt, negatív kihatású történelmi tényvalóság, hogy 1950-től a sport, s ezen belül a labdarúgás is teljes mértékben állami irányítás alá került, ami a névadásra is kihatott: a Dombrádi Sportkör nevét „Dombrádi Traktor SE-re” keresztelték, s mivel az akkori Tanács lett az új „gazda”, közel sem volt annyi pénz a sportra, mint kellett volna. Dombrád labdarúgói pedig ezt követően tehát a visszaminősülés miatt néhány évig a járási bajnokságban szerepeltek, majd a bajnokságok gyakori átszervezésével besorolták őket a megyei II. osztályba, ami már valamivel magasabb szint volt, mint a járási bajnokság, s újból jobb csapatok lettek az ellenfelek, mint Baktalórántháza, Ibrány, Nagyhalász, Kemecse, Demecser, stb., s ezáltal mára nézők, szurkolók száma is megemelkedett 300-ra. Új generáció nőtt fel, új csapat alakult, s csak Banga, Berencsi M., Harsányi M., Berencsi G., Veress S., Markó I. maradt ki a régi csapatból, s jöttek az akkori „újak”: Horváth J., Pálur G., Nehéz, Nyakó S., Vincze G., Láda B., Bacskai A.,Szántó I., Szántó L.,Balla F. A csapatot 1955-ben ismét „átkeresztelte” a hatalom, s „Dombrádi Hunyadi SE” lett a neve. A Tanács mellett pedig újabb segítői is akadtak a csapatnak, nem csupán az akkori Vörös Csillag TSZCS, hanem a két sportszerető orvos, dr. Pruzsinszki Béla állatorvos és dr. Harsányi Nándor körzeti orvos is és a szurkolótábor is.
Közben infrastrukturális kihívások is felmerültek, pl. lebontották a futballpályát körülvevő vályogkerítést, mert annak egy része bedőlt az elázás miatt. Sőt, volt olyan év is, hogy a pálya kerítés nélkül, teljesen nyitott volt, csupán 4-5 szál szögesdróttal volt körülkerítve, ami akár a korszak szimbolikus emblémája is lehetett volna, majd 1957-ben sikerült a deszkakerítést, az ún. szulápot megcsináltatni méltóbb körülményeket teremtve ezzel. Komoly és permanens problémát jelentett azonban az Öltöző kérdése, azaz hiánya, ugyanis a játékosok és a bírák is a mai Kék Lagúna helyén álló méntelepen, az ottani önkéntes tűzoltók által használt épületben öltöztek. 1957-től pedig a Sportegyesület az ideiglenes kultúrházként üzemelő volt Kirchmayer-féle épület néhány helyiségét használták öltözőnek. Az akkori sportvezetők is lelkesen és pusztán lelkesedésből, nagy gondossággal végezték a munkájukat, érdemes hát megemlíteni őket: Pálházi József, Rajna László, Szabó István. Komoly, s egyre égetőbb, mind gyakrabban felmerülő, megoldandó problémát jelentett „a dombrádi homokos pálya” kérdésköre is: nagyobb esőzések alkalmával víz alá került, s különböző kézi szerszámok, azaz ásó, kapa, gereblye segítségével sikerült csak játékra némileg alkalmassá tenni. Olyan eset is előfordult, hogy azért maradt el egy mérkőzés, mert még ezek ellenére sem tartotta a játékvezető játékra megfelelőnek a pályát, s a vendégcsapat hiába érkezett. Már ekkoriban szóba került a mostani sportpálya területe, de még különböző okok miatt váratott magára a megoldás. Az 1950-es évek derekán és végén közben ismét változott a játékosállomány: visszatért a csapathoz a közben Nagyhalászba eligazolt Pálur Tibi (Tivadar), s ekkor, 1956-ban kezdte meg labdarúgó karrierjét az apja korebali „nagy öregek” közt jelen javaslattételi tanulmányunk egyik hiteles adatközlője és ajánlója, Ágoston László (közismert nevén OTP-s vagy becenevén Mamu) is. A nem csupán számára, hanem valamennyi dombrádi számára emlékezetes legelső meccsén az ellenfél éppen a Vencsellő csapata volt, s a végeredmény 7:0 lett a Dombrád javára, s a 7. gólt éppen az akkor csatár poszton játszó újonc, Ágoston Laci volt, s „szülei korabeli” játékostársai igen büszkék voltak rá. (A dombrádi csapat ekkor így állt fel: Banga, Berencsi M. Borbély Gy., Révész K., Szántó I., Ágoston J., Horváth J., Pálúr G., Pálúr T., Ágoston L., Harsány J.) Ágoston László ideje alatt a csapat 67 településen játszott. Lényeges momentum, hogy a csapat az 1950-es évek végén, s az 1960-as évek elején a csapat a megyei II. osztályú bajnokság stabil tagja volt, s közben 1957-től a „Hunyadi” név is elmaradt, s a sportkör új neve Dombrádi Községi Sportkör lett. S töretlen magabiztossággal újra felerősödő csapat végül ismét régi fényében tündökölt, amikor megnyerte az 1962/63-as bajnokságot, így több mint 10 év után feljutottak ismét a megyei I. osztályba. Érdemes és illő a „bajnokcsapat” játékos keretét megemlíteni: Balogh M., Vajda G., Berencsi G., Zupku J., Veress E., Ágoston L., Lukács J., Szántó L., Illés L., Berencsi G. (Daji), Ősze I., Nyakó S., Pálur G., dr. Harsányi J, Ignéczi I.
1963-ban egyébként megépült a már régóta tervezett új pálya is Város Sportpálya néven a Rákóczi út 75. szám alatt, s ekkor már külön öltöző is létrejött társadalmi munkával, a mostani 3 korszerű öltöző pedig szintén páratlan közösségi összefogással 1995-ben jött létre, sokan segédkeztek benne lelkes társadalmi munkával.
Mint érzékeljük, különösen ebben az időszakban nem lehetett a történelmi háttértől „elvonatkoztatva” értelmezni a mostani, s jelen javaslatot benyújtó Dombrád Sportegyesület elődszervezeteinek történetét, így újabb kiemelendő momentum itt, hogy ekkorra már a község is túl volt az erőszakos TSZ-esítés újabb fejezetén, s így felsőbb javaslatra- mint minden községi csapat: „Termelőszövetkezeti Sportkör”, azaz TSZ SK, illetve TSZ SE lett, s mivel köztudottan 3 TSZ volt ekkor a községben (Vörös Csillag, Szőke Tisza, Kossuth) hivatalosan és elsősorban nekik kellett volna az egyesületet támogatniuk, ám ez a valóságban sajnos nem realizálódott, s anyagi nehézségek is adódtak, ám mindezek ellenére 1964-ben folyamatosan a megyei I. osztályban szerepelt a csapat, bár folyamatosan a kiesés ellen kellett küzdenie, ami végül sajnos bekövetkezett. A sok kiugrást és hullámvölgyet megélt dombrádi foci azonban örökéletű és egyesületi keretei között mindig képes volt megújulni, új erőre kapni köszönhetően a nem pénzért, hanem „szívből, lelkesedésből” játszó focistáknak, edzőknek, szakosztályvezetőknek a lelkes segítőknek és hitet, erőt adó szurkolóknak. 1965-tól sajnos újból megtorpant a község, s az egyesület sportélet, s ez alatt természetesen elsősorban a labdarúgás értendő. Emellett már megjelent Dombrád sportéletében az addig hegemón foci mellett a lövészet, asztalitenisz és kézilabda is, mely szintén szép sikerekkel öregbítette a település hírnevét és sporttörténelmét.
Feltétlenül meg kell említeni azt is, amit Ágoston László is kiemelt,- aki a katonaságból történő leszerelése után a nyitó csatár pozícióját megváltoztatva végig hátvédként erősítette a csapatot 1956-1988-ig focizva itt az egyik legnépszerűbb játékosok egyikeként, mert alacsony növése ellenére roppant ruganyos volt, s lefejelte a tőle 2 fejjel magasabb játokosokat is-, hogy ekkor a játékosok még „örültek”, ha focizhatnak, s lelkesedésből, nem pénzért tették azt.
Csakúgy, mint az akkori sportvezetők (elnök, gazdasági vezető, szakosztályvezető), akik az 1990-es évekig szintén lelkes, elhivatott társadalmi munkában végezték profin feladatukat, erősítve egyesületük munkáját, így megérdemli nevük a jelen javaslat általi megemlítést is:
Elnökök 1945-től: Barabás Ferenc, Oláh Bertalan, Gál György, Vincze Gábor, Gábor Jenő, Kelemen József, Pálur Béla, Dankó Ferenc, Farkas Tibor, Solymosi László, Dolhai Attila, Gombos Attila János, Kozmáné Kasza Veronika, Tóth János.
Gazdasági vezetők: Pálházi József, dr. Pruzsinszky Béla, id. Séra András, Pálur Béla, Harsányi Dezső, id. Szerdi Ferenc, id. Váradi Sándor, ifj. Pellei Ferenc, Barilló Ferencné.
Labdarúgó szakosztályvezetők: Szántó Lajos, Rajna László, Szabó István, Tóth Gyula, Solymosi László, id. Berencsi László, Takács László, Révész József, Széplaki Sándor, Takács László, Révész József, jelenleg Tóth János elnök és Király Norbert alelnök közösen látják el ezt a feladatkört.
Szertárosok: Hódos Ferenc, Banga Andrásné, Illés László, Szabó István, Oszlánszki András, Szántó László.
Az 1960-asévekben ismét felfutó, pozitív stabilizálódás jellemezte a csapatot, ugyanis megjelent ismét egy „új futballista” nemzedék, s kialakult egy olyan csapat, amelyik a megyei II. osztályú bajnokságon rendszeresen az első 10 között végzett. Ezt a csapatot a következő játékosok alkották: Szerdi I., Bencsi L., Berencsi Gy., Mikó J., Balla L., Balla P., később Berencsi Z., Mátyás Z., Hajnal B., Veress S. , s tagja volt ennek a csapatnak az akkor régiek közül Molnár Zoli, Ágoston Laci és Illés Laci is.
A történelem pedig csak hullámzott tovább újabb hullámokra helyezve a helyi sportot is, hiszen a TSZ-ek egyesítése, azaz 1971 után mindenki azt gondolta, hogy hogy több pénz juta majd a sportra, mivel nem lesz lehetőség a másikra hivatkozni, mint korábban tették a TSZ-ek, de a helyi sportélet ezúttal sem lett gazdagabb. Ennek ellenére, mint ahogy Ágoston László adatközlő is kiemeli, az 1980-as években egy messze földön híres, kiváló focistákból álló kiváló csapata volt Dombrádnak. 1986-tól folyamatosan a megyei II. osztályban szerepelt a csapat, ugyan az első évben éppen, hogy sikerült benn maradni, hiszen a csapat 12. lett. A rákövetkező 1988/89-es szezonban azonban a 4.helyet sikerült megszerezniük. Az Egyesület történetének fontos pontja volt, hogy 1988 őszén 20 évi edzősködés után lemondott az a Vincze Gábor tanár úr, aki ez idő alatt generációkat felnevelő, meghatározó személyisége volt a helyi futballtörténetnek. Az 1950-es években, mint aktív futballista kezdett, az 1960-as évek elején, mint sportvezető, 1969-től pedig közel 20 évig edzőként dolgozott. Szívmelengető érdekesség, hogy a keze alatt felnövő játékosok mindegyike iskolai tanítványa is volt egyben, hiszen a helyi általános iskolában is tanított. Komoly felelősséggel és magas szakmaisággal ellátott edzői teendőit több éven keresztül pusztán futballszeretetből minimális juttatás ellenében látta el, csakúgy, mint utódja, a beadványunkat hitelesítő másik adatközlőnk, Takács László, aki 1990-ben segédedzői képesítést szerzett, s 1989-2005-ig volt edző, s 1985-89-ig szakosztályvezető teljesen lelkesedésből, hittel, alázattal, társadalmi munkában dolgozva, s csak az utolsó 2 évben kapva ezért a munkáért némi juttatást. Hivatásszeretetből végzett tevékenységének szép gyümölcse lett, hogy irányításával végzett a Pellei Ferenc, Szabó Zoltán, Oláh József, Borbély László, Harsányi Zoltán, Kocsis Ferenc, Balla László, Berencsi József, Balla János, Révész András, Révész Sándor, Szántó László, Sűrű István, Siska Géza, Almási József összetételű csapat az 1990/91-es szezonban ismét 4 helyen. S innentől folyamatosan dobogóközeli eredményeket hozó, jó játékot játszott a dombrádi csapat a megyei II. osztályban. A helyi támogatók, segítők, szponzorok ekkoriban már gyakran megvendégelték az egyesület megyei szinten is ismert és elismert futballistáit.
A rendszerváltás utáni újabb változások, az 1990-es években megjelenő és felerősödő munkanélküliség azonban ismét kihatással volt a csapatra, jelen esetben annak összetételére, ugyanis munkalehetőség hiányában tehetséges focisták is elköltöztek a településről és megjelentek az ”idegenlégiósok”, még ukrán fiúk is fociztak itt, mindenestre az 1990-es évek elején a csapatnak már csak fele volt dombrádi.
Az1990-es évek közepétől már új vezetőség irányította a csapatot, s jelentős problémákat okoztak az anyagi kihívások is. A Dombrád Sportegyesület újabb történelmébe azonban egy jó nevű, jó színvonalon szereplő, a település hírnevét erősítő csapat írta be a nevét, melynek elnöke volt az előző polgármestert, Solymosi Lászlót követően jelen polgármesterünk Kozmáné Kasza Veronika is, s az általa vezetett Önkormányzat jelenleg is fő támogatója a fiatal, dinamikus vezetés alatt álló, s szép eredményeket felmutató Dombrádi Sportegyesületnek.
Források:
1. MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának vonatkozó iratanyaga (Szabolcs vármegyei és községi teljes fellelhető iratanyag és képviselőtestületi jegyzőknyvek a múlt századból.)
2. A Sárospataki Református Főiskola Theológiai Akadémiai és Gimnáziumi Értesítője az 1929-30-ik iskolai évről. In.: www. library.hungaricana.hu
3. ÁGOSTON László és TAKÁCS László adatközlése
4. TÓTH János elnök és KIRÁLY Norbert alelnök adatközlése (Dombrád Sportegyesület, 2016.)
5. OROSZ Károly-SIPOS Kálmán: Dombrádi Olvasókönyv VII. 153-183. p.- PÁLUR Béla-PÁLUR Szabolcs: Hajrá Dombrád! Adalékok Dombrád sportjának történetéhez
6. A Nyírvidék című lap vonatkozó számai. In.: www. library.hungaricana.hu
7. http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/1879/bajnoki-mult
8. NYÍRVIDÉK, 1929 (50. évfolyam) Nyírvidék, 1929. 50. évfolyam, 198-222. szám, 1929-09-13 / 208. szám. In.: www.hungaricana.hu
9. NYÍRVIDÉK, 1924 (45. évfolyam) Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)1924-08-01 / 175. szám, www.hungaricana.hu
10. NYÍRVIDÉK, 1924 (45. évfolyam) Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)1924-08-17 / 188. szám. In.: www.hungaricana.hu)
11. A Sárospataki Református Főiskola Theológiai- Akadémiai és Gimnáziumi Értesítője az 1930-31-ik iskolai évről. In.: www.hungaricana.hu
12. http://www.dombrad.hu/civil-elet/egyesuletek/296-dombradi-sportegyesulet.html
13. MUNEK Emil szerk: A magyar városok monográfiája. Nyíregyháza és Szabolcs vármegye községei. Budapest, 1931.
14. http://tf.hu/wp-content/uploads/2009/07/07spkozj4.pdf
15. Helyi adatközlők interjúi, forrásai: …..
17. Pálúr Béla adatközlése (Interjúkészítő: Kocsi Erika)
18. Egyéb források: https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.228727644136970&type=3